2010. május 30., vasárnap

Tofino




A nevet hallva talán egy karamella jut eszünkbe, de a cukorkás üzletek polcainak átkutatása helyett inkább a Transzkanadai autópálya végpontját kell megkeresnünk Brit Kolumbiában.


A gyönyörű vidéket jó ötezer éve lakják emberek. Az európai jövevények egy spanyol hidrográfus, Don Vicente Tofino után nevezik el 1792-ben. Lassan-lassan kialakul egy kis kereskedőváros. Az első turisták az 1950-es években fedezik fel, de az idevezető utat ekkor még csak a hétvégeken használhatják, amikor a fakitermelők éppen pihennek. 1971-ben lesz a Csendes-óceáni partvidék nemzeti parkjának (Pacific Rim National Park) része, majd 2000-ben az ENSz bioszféra rezervátummá nyilvánítja.

Közben zajlott a természetvédők hatalmas küzdelme a fakitermelőkkel, mely 1993-ban nagyjából ezer aktivista letartóztatásához vezetett, de végül sikerült megakadályozni a tervezett tarvágást. Az itteniek elkötelezettségét bizonyítja egy másik csata is, amit 2001-2002-ben a városközpont 800 éves fájának megmentéséért folytattak.

Ma az 1 500 lakosú városka évente 750 000 - 1 000 000 látogatót fogad. Az aktív pihenésre vágyók szörfözni, horgászni, golfozni, kajakozni és vitorlázni járnak ide. Sokaknak van kedve bálna-, medve- és madárlesre indulni vagy a közeli, forró vizű források élvezetének hódolni.

És hogy megmaradjon Tofino olyannak, amilyennek mindenki szereti, a kisváros egyedülálló lépésre szánta el magát: kapuja zárva marad a gyorséttermi és kiskereskedelmi láncok előtt.




2010. május 21., péntek

Halálos tavasz

Mi, magyarok szeretjük azt gondolni, hogy máshol sokkal jobban és okosabban folynak a dolgok. Hát ... Ha közelebbről megnézzük, bizony nagyon gyakran kiderül, hogy az élet sehol sem fenékig tejfel.

Rengeteg szó esik nálunk a bicikliutak építésének szükségességéről. És ebből a szempontból Quebec valóban paradicsom, a nagyjából 3,5 millió kerékpárosnak irigylésre méltó hosszúságban áll rendelkezésére kiváló minőségű út. A Route Verte - azaz Zöld út - majd 4 200 kilométeres Montreal pedig ritkaságszámba megy, mert az észak-amerikai városokra nem jellemző, hogy a belvároson keresztül védett pályán haladhat a biciklis forgalom. A világhálón találunk olyan útvonaltervezőt, ami a kerékpárosoknak segít megtervezni az eljutást a város egyik pontjáról a másikra.

A tavasz mégis minden évben biciklishalált hoz. Múlt héten hat triatlonost edzés közben ütött el egy autós, hárman nem élték túl a balesetet. Aztán a hétvégén egy ittas vezető gázolt kerékpárost.

Most a biciklis társadalom (amely egyébként önkritikusan megállapítja, hogy nemcsak az autósok hozzáállásának kellene fejlődnie) azt kéri a kormányzattól, hogy egyfelől gyorsítsa fel a leállósávok egyébként is tervbe vett kiépítését (kemény burkolattal), másfelől a tél végén információs kampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy a jobb időjárás kerékpárosok tömegét csalja ki az utakra. Ne kelljen minden évben meghalnia néhány embernek csak azért, mert télen az autóvezetők elszoktak a biciklisták jelenlététől.

2010. május 15., szombat

Tarte au sucre

Jellegzetesen kanadai, pontosabban Quebec-i francia édesség következik, ami szerencsére nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. (Mindenképpen könnyebb volt a süteményt összehozni, mint aztán egy viszonylag elfogadható fényképet.)

Természetesen számtalan variációja létezik, sűrített tejjel vagy tejszínnel, juharsziruppal és/vagy cukorral, dióval vagy anélkül, de a lényeg a karamellre emlékeztető, nagyon édes töltelék, ami nem túl vastag rétegben fedi a tésztát. Tejszínhab vagy vaníliafagylalt kíséretében szokták tálalni.


Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához

Tésztakosár:
16 dkg lisztbe szórunk egy csipet sót, 9 dkg vajjal vagy margarinnal és 1-2 evőkanál hideg vízzel összegyúrjuk (kézzel vagy robotgéppel).

Töltelék:
Teflonlábaskában felforrósítunk 1/4 csésze juharszirupot 2 evőkanál vajjal, majd beleszórunk 1 csésze barnacukrot , 6 evőkanál lisztet és 1 csésze tejszínt adunk hozzá. Egy pillanatra sem hagyhatjuk magára, folyamatosan kevergetve jól összefőzzük.
Forrón belekaparjuk a nyers tésztával bélelt tortaformába és 190 C fokon 30 percig sütjük.

2010. május 9., vasárnap

Caster canadensis




Első pillantásra Kanada nemzeti jelképe nem igazán parancsol tiszteletet. De a felületes szemlélő téved: épp a múlt héten járta be a világhálót a hír, miszerint az űrből is látható az a 850 méteres gátrendszer, amit az egyik kanadai nemzeti parkban épített egy több hódcsaládból álló kolónia. Mit tud ehhez foghatót felmutatni az amerikai sas, az orosz medve vagy a brit oroszlán?

A hód egy nagyobbacska rágcsáló, átlag egy méter hosszú és húsz kiló a súlya. Fakérget, gyökereket és egyéb növényi táplálékot fogyaszt. Víz mellett él, és az általa kidöntött fákból és iszapból építi "várát", amelynek a víz alatt van a bejárata, de padlója a
felszín fölött van. A hódok egy életre választanak párt maguknak, és a szülők két éves korig gondozzák utódaikat, melyek a születésük utáni napon már úszkálnak.

A fákat metszőfogaik segítségével döntik ki, egyrészt táplálékszerzés, másrészt gátépítés céljából. A gátakkal duzzasztják fel a vizet, ami biztosítja, hogy lakásuk bejárata mindig rejtve maradjon. Télen a befagyott víztükör alatt felhalmozott ágakkal táplálkoznak, téli álmot nem alszanak.

A hód 1975. március 24-én lett hivatalosan is Kanada jelképe. De ez nem jelent megkülönböztetett bánásmódot. Sőt, épp ellenkezőleg. Mivel a vízduzzasztással gyakran
okoznak kárt ezek az állatok, Manitoba tartományban akár 50 dollár jutalmat is kifizetnek egy gátépítőművész "hatástalanításáért".