Halálos tavasz

Mi, magyarok szeretjük azt gondolni, hogy máshol sokkal jobban és okosabban folynak a dolgok. Hát ... Ha közelebbről megnézzük, bizony nagyon gyakran kiderül, hogy az élet sehol sem fenékig tejfel.

Rengeteg szó esik nálunk a bicikliutak építésének szükségességéről. És ebből a szempontból Quebec valóban paradicsom, a nagyjából 3,5 millió kerékpárosnak irigylésre méltó hosszúságban áll rendelkezésére kiváló minőségű út. A Route Verte - azaz Zöld út - majd 4 200 kilométeres Montreal pedig ritkaságszámba megy, mert az észak-amerikai városokra nem jellemző, hogy a belvároson keresztül védett pályán haladhat a biciklis forgalom. A világhálón találunk olyan útvonaltervezőt, ami a kerékpárosoknak segít megtervezni az eljutást a város egyik pontjáról a másikra.

A tavasz mégis minden évben biciklishalált hoz. Múlt héten hat triatlonost edzés közben ütött el egy autós, hárman nem élték túl a balesetet. Aztán a hétvégén egy ittas vezető gázolt kerékpárost.

Most a biciklis társadalom (amely egyébként önkritikusan megállapítja, hogy nemcsak az autósok hozzáállásának kellene fejlődnie) azt kéri a kormányzattól, hogy egyfelől gyorsítsa fel a leállósávok egyébként is tervbe vett kiépítését (kemény burkolattal), másfelől a tél végén információs kampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy a jobb időjárás kerékpárosok tömegét csalja ki az utakra. Ne kelljen minden évben meghalnia néhány embernek csak azért, mert télen az autóvezetők elszoktak a biciklisták jelenlététől.

Tarte au sucre

Jellegzetesen kanadai, pontosabban Quebec-i francia édesség következik, ami szerencsére nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. (Mindenképpen könnyebb volt a süteményt összehozni, mint aztán egy viszonylag elfogadható fényképet.)

Természetesen számtalan variációja létezik, sűrített tejjel vagy tejszínnel, juharsziruppal és/vagy cukorral, dióval vagy anélkül, de a lényeg a karamellre emlékeztető, nagyon édes töltelék, ami nem túl vastag rétegben fedi a tésztát. Tejszínhab vagy vaníliafagylalt kíséretében szokták tálalni.


Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához

Tésztakosár:
16 dkg lisztbe szórunk egy csipet sót, 9 dkg vajjal vagy margarinnal és 1-2 evőkanál hideg vízzel összegyúrjuk (kézzel vagy robotgéppel).

Töltelék:
Teflonlábaskában felforrósítunk 1/4 csésze juharszirupot 2 evőkanál vajjal, majd beleszórunk 1 csésze barnacukrot , 6 evőkanál lisztet és 1 csésze tejszínt adunk hozzá. Egy pillanatra sem hagyhatjuk magára, folyamatosan kevergetve jól összefőzzük.
Forrón belekaparjuk a nyers tésztával bélelt tortaformába és 190 C fokon 30 percig sütjük.

Caster canadensis

Első pillantásra Kanada nemzeti jelképe nem igazán parancsol tiszteletet. De a felületes szemlélő téved: épp a múlt héten járta be a világhálót a hír, miszerint az űrből is látható az a 850 méteres gátrendszer, amit az egyik kanadai nemzeti parkban épített egy több hódcsaládból álló kolónia. Mit tud ehhez foghatót felmutatni az amerikai sas, az orosz medve vagy a brit oroszlán?

A hód egy nagyobbacska rágcsáló, átlag egy méter hosszú és húsz kiló a súlya. Fakérget, gyökereket és egyéb növényi táplálékot fogyaszt. Víz mellett él, és az általa kidöntött fákból és iszapból építi "várát", amelynek a víz alatt van a bejárata, de padlója a felszín fölött van. A hódok egy életre választanak párt maguknak, és a szülők két éves korig gondozzák utódaikat, melyek a születésük utáni napon már úszkálnak.

A fákat metszőfogaik segítségével döntik ki, egyrészt táplálékszerzés, másrészt gátépítés céljából. A gátakkal duzzasztják fel a vizet, ami biztosítja, hogy lakásuk bejárata mindig rejtve maradjon. Télen a befagyott víztükör alatt felhalmozott ágakkal táplálkoznak, téli álmot nem alszanak.

A hód 1975. március 24-én lett hivatalosan is Kanada jelképe. De ez nem jelent megkülönböztetett bánásmódot. Sőt, épp ellenkezőleg. Mivel a vízduzzasztással gyakran okoznak kárt ezek az állatok, Manitoba tartományban akár 50 dollár jutalmat is kifizetnek egy gátépítőművész "hatástalanításáért".

A nyelvrendőrség lecsap

Quebec az egyetlen olyan kanadai tartomány, ahol a franciák vannak többségben. Attól való félelmükben, hogy elsüllyednek Észak-Amerika hatalmas, angol nyelvű tengerében - mint ahogy az megtörtént az USA-beli Louisiana esetében, ahol tulajdonképpen már csak a helynevek emlékeztetnek a francia múltra - létrehozták az OQLF-et (Office Quebecoise de la langue francaise), amely 1961 óta őrködik azon, hogy ez ne következzen be.

A közigazgatásban és a kereskedelemben is olyan sikeresen védték a nyelvet, hogy a nyolcvanas évek végére minden Quebec-i üzlet kirakata felett kizárólag francia lehetett a felirat. Nagyjából húsz éve aztán normalizálódtak az állapotok, ma a követelmény csak annyi, hogy a francia szöveg legyen a fő helyen.

Előfordulnak mulatságos esetek. 1996-ban például egy hölgy megfenyegette az egyik kisállatkereskedőt, hogy feljelenti, mert az ott árusított papagáj nem beszél franciául.

A múlt héten egy szexuális segédeszközöket forgalmazó boltra sújtott le az OQLF, azaz a nyelvrendőrség, ahogy jóakarói nevezik. Az "ügy" hat éve kezdődött, amikor állampolgári bejelentésre a felügyelet kivonult és megállapította, hogy nincs megfelelő feliratozás az egyik árucikken. És noha az évek során többször is ígéretet kaptak arra, hogy ezt a hiányosságot orvosolni fogják, ez azóta sem történt meg! Talán a mostani 500 dolláros bírság jobb belátásra kényszeríti a céget és a vastag, kondomszerű tárgy dobozán hamarosan megjelenik az angol mellett franciául is az eligazító szöveg, amelyhez minden Quebec-i lakosnak elidegeníthetetlen joga van.

Kanadai hősök 2.

Majdnem napra pontosan most múlt harminc éve, hogy Terry Fox nekiindult a hosszú útnak, amit nem sikerült ugyan végigfutnia, de amivel mégsem vallott kudarcot.

A történetet rengetegen ismerik hazáján kívül is. Egy tizennyolc éves fiúnak szembe kell néznie a csontrákkal és következményével: egyik lábát térd fölött amputálják. A kórházban tapasztalt rengeteg szenvedés láttán elhatározza, hogy megpróbál tenni valamit. Terve az, hogy keresztülfut Kanadán és közben pénzt gyűjt a rákkutatásra. Csak egyetlen dollárt kérne minden honfitársától, a végcél 24 millió dollár.

Hosszú hónapokat edz, hogy fizikailag felkészüljön az elképesztő vállalkozásra, hiszen naponta 42 kilométert akar megtenni. Amikor 1980. ápr. 12-én elindul az Atlanti-óceántól, nem sokan figyelnek oda. De kitartása lassan mindenkit lenyűgöz és amikor 143 nappal később, 5 280 kilométer megtétele után a továbbterjedő betegség megállítja, már az egész ország szívébe zárta.

Terry Fox 1981 júniusában meghalt, de a nevét viselő alapítvány azóta is minden szeptemberben megrendezi a Terry Fox futást, nemcsak Kanadában, hanem a világ sok más országában is, és a rákkutatásra összegyűjtött immár több mint 500 millió dollárt.

Az első tél

1535-ben, a második kanadai útján Jacques Cartier francia felfedező úgy határozott, hogy embereivel a telet Stadaconaban (a mai Quebec városának közelében) tölti. Nem tudni, hogy ez a döntés szabad akaratból született-e, vagy az időjárás hirtelen hidegre fordulása kényszerítette ki.

Abban az évben még bennszülött mértékkel mérve is különösen zord volt a tél. Cartier expedíciójának három hajója november közepétől 1536 áprilisáig volt a vastagra hízott folyami jég foglya. A több mint egy méteres hóval borított tájban a mozgás majdnem lehetetlenné vált.

A kezdetleges "erőd", amit a franciák eredetileg az egyre ellenségesebbé váló irokézek miatt építettek maguknak, nem sok védelmet nyújtott a kanadai télben. A belső falakon 15 centiméteresre hízott a jég. Pince híján lehetetlen volt a készletek megfelelő tárolása. Sózott húst ettek és az iváshoz havat kellett olvasztani.

A vitaminhiány miatt megjelent a skorbut: az emberek nagy része annyira legyengült, hogy ágynak estek, lábuk megdagadt, bőrüket bevérzések tarkították, megfeketedett fogínyükben meglazultak a fogak. Februárra a 110 franciából alig 10 volt hadra fogható. Megpróbáltak a falakat verve zajt csapni, nehogy a kívülről figyelő indiánok - észrevéve védtelenségüket - megtámadják őket.

Cartier elrendelte, hogy mindenki imádkozzék, de talán ennél hasznosabb volt az, hogy feltűnt neki, az ugyanilyen tüneteket mutató bennszülöttek szinte egyik napról a másikra rendbe jöttek és sikerült is belőlük kihúzni a csodaszer titkát. Noha a franciák a tűlevelekből készített teát először nem merték megkóstolni, attól tartva, mérget itatnának velük, az annedda-főzet (szakértők szerint a thuja occidentalis/nyugati tuja) végül megmentette életüket, és így történt, hogy 85 európai túlélte az első telet az Újvilágban.

"Hálából" 1536 májusában, amikor hazaindultak Franciaországba, magukkal hurcoltak tíz indiánt, köztük a törzsfőnököt, Donnaconát.

Paradicsom a Leslie utca végén

Majd ötven éve kezdték el a feltöltést az Ontario tavon, mert a kikötő bővítéséhez hullámtörőt akartak építeni. Később a hajóforgalom növekedés helyett visszaesett, így a kikötőfejlesztési terv kukába került, de a városból ezután is ide hordták a sittet és a földet. Azt hihetnénk, hogy rettenetes természetpusztítás lett az eredmény.

Az immár 5 kilométer hosszú mesterséges földnyelvet a hosszú évek-évtizedek alatt a növényzet benőtte, megtelepedett az állatvilág és a városlakók egyik kedvenc kirándulóhelye lett. Noha a déli részére még ma is hordják az építési törmeléket és könnyen előfordulhat, hogy törött wc-csészék csillannak meg a napfényben, az északi felén szinte háborítatlanul élhetnek a növények, és közöttük a kígyók, teknősök, békák, hódok, vidrák, rókák, prérifarkasok ...

A madárkedvelők élvezettel járnak erre, össze is állították az itt látott több mint 300 madárfaj katalógusát, mely állandóan bővül. Ugyanígy, ha a megfigyelő olyan különleges lepkére bukkan, ami nem szerepel az immár jó ötvenes listán, jelentenie kell a természetvédelmi hatóságnak vagy a Földnyelv barátainak. Ez a társaság 1977-től küzd azért, hogy a félsziget továbbra is nyitva álljon a kirándulók előtt.

A Leslie utca végén, tulajdonképpen annak meghosszabbításával kialakult park csak hétvégeken látogatható. Autóval behajtani tilos, de gyalog, biciklivel vagy görkorcsolyával szabadon bejárható. A "természet lágy ölén" érezhetjük magunkat, a civilizációtól távol, pedig közvetlenül mögöttünk ott magasodik Toronto belvárosa a felhőkarcolókkal és a híres toronnyal.