A kanadai himnusz

A történet 1880-ban kezdődött, amikor a francia kanadaiak első országos gyűlése alkalmából a Keresztelő Szent János Társaság felkérésére Calixa Lavallée (1842-91) zeneszerző és Sir Adolphe-Basile Routhier (1839-1920) megalkottak egy kellőképpen hazafias költeményt, amely sikert aratott, hogy aztán egy időre elfelejtődjön.

1901-ben, a majdani V. György látogatásakor hangzott fel újra. Öt évvel később született meg az első angol fordítás, és több próbálkozás után végül Robert Stanley Weir 1908-as átültetése lett a befutó. Az első világháború kitörésekor már ez volt a legnépszerűbb lelkesítő dal az európai harctérre induló katonák körében. 1927-ben vált hivatalossá az iskolák tanulói számára. Az Isten óvd a király(nő)t mellett sokáig ezt énekelték ünnepélyek alkalmából. 1980-ban lett Kanada hivatalos himnusza.

Az eredeti francia szöveg magyarul nagyjából ezt jelenti:

Ó Kanada!
Őseink hona,
Homlokodat dicsőséges virágkoszorú
övezi.
Ahogy karod kész a kardforgatásra,
Ugyanúgy kész a keresztet vinni.
Történelmed a legragyogóbb hőstettek
sora.
Hitben megedzett bátorságod

Megvédi otthonainkat és jogainkat.

Az angol nyelvű változat szintén nagyon emelkedett, noha kevéssé hasonlít a franciához:

Ó Kanada!
Honunk és hazánk!
Az igaz hazaszeretet minden fiadnak kötelessége.
Sugárzó szívvel nézzük felemelkedésed,
A hű észak, erős és szabad!
Mindenütt,
Ó Kanada, őrködünk feletted.
Isten tartsa meg országunkat dicsőnek és szabadnak!
Ó Kanada, őrködünk feletted.
Ó Kanada, őrködünk feletted.

A híres ötös

A nők is emberek! - 1929. október 18-án hozta meg a Királyi Államtanács ezt a meglepő döntést és ezzel a korai feminizmus nagy lépést tett előre: ezentúl nem csak és kizárólag férfiak ülhettek a szenátusban. A korabeli álláspont ugyanis addig mindig egy 1876-os bírói ítéletre hivatkozott, mely szerint a nők büntethetők, de jogaik vagy kiváltságaik nincsenek.

Barbara Paterson szobra azt a pillanatot ábrázolja, amint az ügy élharcosai üdvözlik győzelmüket.

Emily Murphy ( író, 1868-1933) a fő kezdeményező, széke mellett áll. Nellie McClung (író, 1873-1951) tartja fel a nagyszerű hírt címlapján közlő újságot, mellette Irene Parlby (politikus, 1868-1965, később az első női miniszter Albertában és mindössze a második az egész Brit Birodalomban). Louise McKinney (politikus, 1868-1931, az első nő , akit brit törvényhozó testületbe beválasztottak) és Henrietta Muir Edwards (újságíró, 1849-1931) az asztalnál ülnek és teáznak.

Az eredeti szobrot Calgary-ban avatták fel 1999-ben, és pontosan tíz éve, 2000. okt. 18-tól áll egy másolat Ottawában, a parlament épületénél. De a megtekintéshez nem muszáj oda elzarándokolni, postai bélyegen és az ötven dolláros bankjegyen akár nap mint nap találkozhat vele az ember.

Negyven éve történt - az októberi válság

1970. október 5-én az FLQ (Front de Libération du Québec azaz Quebec-i Felszabadítási Front, amely 1963-tól közel száz bombát robbantott és addigi legvéresebb akciója a tőzsdén 27 sebesült áldozattal járt) fegyveresei elrabolják a brit kereskedelmi ügyvivőt, James Cross-t. Az emberrablók követelései közt szerepel bebörtönzött elvtársaik szabadon bocsátása és kiáltványuk közzététele, illetve 500 000 dollár váltságdíj és a szabad eltávozás lehetősége.

Október 10-én az FLQ egy másik sejtje túszul ejti Pierre Laporte tartományi munkaügyi minisztert. Ekkor a tartományi kormány a kanadai hadsereg segítségét kéri a rend fenntartása érdekében. Trudeau miniszterelnök szükségállapotot vezet be és felfüggeszti a polgári szabadságjogok gyakorlását.


Október 17-én egy kocsi csomagtartójában megtalálják Laporte holttestét. Novemberben egy rajtaütés során az őt meggyilkolók közül egyet elfognak, a többiek decemberben kerülnek rács mögé.


December 3-án bukkan a rendőrség a Cross-t fogvatartók rejtekhelyére. A terroristák elengedik a túszt és Kubába repülnek.

December 28-án a hadsereg kivonul, hiszen a helyzet normalizálódott. Közvélemény kutatások szerint a kanadaiak túlnyomó többsége úgy ítéli meg, hogy a kormány jól kezelte a válságot.

Nanaimo szelet

Kanadai édesség, amelynek leírása nyomtatásban először állítólag egy jótékony célú szakácskönyvben jelent meg az 1950-es években. További részletek és adatok megtalálhatók a Wikipédiában, ahol külön szócikk (http://en.wikipedia.org/wiki/Nanaimo_bar) foglalkozik e három rétegből álló sütemény történetével. Akárhogy is volt, az tény, hogy 1986-ban Nanaimo város polgármestere pályázatot írt ki arra, hogy megtalálják a legigazibb receptet. Íme a győztes:

1. réteg - alaplap

1/2 csésze (110 g) vajat,
1/4 csésze (50 g) cukrot és
5 evőkanál kakaóport (nem instant!) összeolvasztunk. Hozzáadunk
1 kissé felvert tojást és kevergetve sűrűre főzzük. A tűzről levéve
1 és 1/4 csésze graham kekszmorzsa (vagy más ledarált keksz),
1/2 csésze (60 g) darált mandula és
1 csésze kókuszreszelék kerül bele. Egy 20x20 cm-es szögletes formába belenyomkodjuk (alá érdemes egy folpack lapot vágni, hogy egyszerű legyen majd kiszedni a kész süteményt a formából).

2. réteg - krém

1/2 csésze (110g) vajat,
2 evőkanál és 2 teáskanál (40 ml) tejszínt,
2 evőkanál nem főzős vanília pudingport és
2 csésze (400 g) porcukrot habosra keverünk.

3. réteg - csokoládémáz

100 g étcsokoládét és
30 g vajat alacsony hőmérsékleten összeolvasztunk, ha kissé kihűlt, a sütemény tetejére öntjük.

Megjegyzés:
A családomnak nagyon ízlett, de a krém szerintem így túl édes, igazából már az elkészítés közben is nagyon vacilláltam, hogy sokkal kevesebb cukor is elég lenne, de nem akartam eltérni a hiteles forrástól.
1 csésze= 250 ml

Karizmatikus miniszterelnök

Pierre Trudeau 1968 és 1979, majd 1980 és 84 között volt kormányfő. Ő az a kanadai miniszterelnök, akinek nevét hazáján kívül is nagyon sokan ismerték.

1919-ben született gazdag Montreal-i család gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a jezsuita Jean-de-Brébeuf kollégiumban végezte, ahol nacionalista, sőt egyenesen fasiszta eszmék hatottak rá és diáktársaira. A jogi egyetem befejezése után került a Harvard-ra, majd Párizs és London következett. Az ötvenes években szovjetunióbeli utazása miatt az USA-ban feketelistára került. Külföldi tapasztalatai és tanulmányai fokozatosan megváltoztatták politikai nézeteit, és 1965-ben belépett a Liberális Pártba.


Amikor 1967-ben Pearson leköszönt, a generációváltás jegyében a kanadai ifjúság bálványaként Trudeau lépett helyére. Miniszterelnöki karrierjének legnehezebb pillanatait a Quebec-i szeparatisták okozták, de erős kézzel úrrá lett a válságon. Nevéhez fűződik a kétnyelvűségi törvény. Célja az igazságos társadalom volt, ennek jegyében az általános egészségbiztosítás elkötelezett híve volt.
A nemzetközi politikában sokat tett a hidegháborús feszültség enyhítéséért.

Ellentmondásos egyénisége és playboy életstílusa miatt kortársai vagy nagyon szerették vagy mérhetetlenül kritizálták.

Tegnap volt halálának tizedik évfordulója.

Az első kanadai bélyeg

A mai fogalmaink szerinti Kanada nem is létezett - hiszen csak 1867-ben egyesültek az észak-amerikai brit tartományok - , amikor a sokoldalú Sandford Fleming ( mérnök és feltaláló, többek között a CPR vasúthálózat tervezője, a kanadai tudományos akadémia alapító tagja, az egységes időzónák bevezetésének utóbb lovaggá ütött élharcosa) megalkotta az első kanadai bélyeget.


Akkoriban minden bélyeg az uralkodót ábrázolta, el lehet képzelni hát a megrökönyödést: a korona és a királynő monogramja (VR = Victoria Regina) alatt egy hód képe foglalja el a középső részt, a tervező szerint a kanadai nép szorgalmát, leleményességét és kitartását jelképezve.

Errefelé később történt még ennél is faramucibb eset bélyegügyben. 1860-ban Új Brunswick postamestere, Charles Connell az ötcentes bélyegen önhatalmúlag lecserélte a királynőt és a saját arcmását biggyesztette a helyére. Ebbe aztán sajnálatosan bele is bukott, az inkriminált bélyeget pedig (szinte) mind bevonták.

A vöröses színű, nem fogazott 3p azaz 3 penny értékű hódos bélyeg azonban az 1851. ápr. 23-i kiadása után használatban maradt, és noha nagyszerű újításképpen a hátoldala enyvezett volt, nem ragadt igazán jól. A piacon manapság egy kiváló állapotban lévő példány akár 34 000 dollárt is érhet.

Botanikus kert a Vancouver-szigeten

Butcharték a portland cementből gazdagodtak meg a XIX-XX. század fordulóján. Amikor a házuk melletti kőfejtő már kimerült, a feleségnek, Jenny Butchartnak nagyszerű ötlete támadt: lovaskocsikkal termőföldet hozatott a holdbéli tájra emlékeztető vidékre, majd beültette növényekkel. Ez lett az Elsüllyedt kert. A ház tengerre néző oldalán 1908-ra készült el a japánkert, majd a teniszpálya helyén az olasz. Aztán a veteményeskert 1920-ban átalakult rózsakertté.


Ekkor már évente legalább ötvenezren keresték fel az időközben Benvenuto (olaszul Isten hozott) névre keresztelt birtokot. A a park szépségeit élvezhették Butchart úr díszmadarai is, pávák, kacsák, galambok és egy meglehetősen embergyűlölő papagáj.

Nemcsak növények és madarak kerültek ide a világ sok szegletéből, hanem szobrok és szökőkutak is. A legismertebb ezek közül a bronz vaddisznó, amelynek a szóbeszéd szerint szerencsét hozó orra fényes a sok simogatástól. A szobor 1620-ban készült márvány eredetije Pietro Tacca műve és a firenzei Uffizi-ben található.


A botanikus kert ma is a Butchart leszármazottak tulajdonában van. Évente közel hétszázféle dísznövényből egy millió tő kerül kiültetésre, hogy a látogatók márciustól októberig folyamatosan gyönyörködhessenek a virágokban, melyek magvait akár meg is vásárolhatják.