1625-ben jelentek meg az európai hittérítők ezen a helyen, azonban az első jezsuita missziósház csak 1637-ben nyitotta meg kapuit, miután 12 000 frankot ajándékozott erre a célra a névadó Noel Brulart de Sillery* (1577-1640).
Különleges kísérlet kezdődött, olyan indián rezervátumot hoztak létre, ahol megpróbálták letelepíteni a korábban vándoréletet folytató algonkin indiánokat és a helyes útra vezetni őket. Az atyák szigorúan bántak e tévelygő lelkekkel, engedélyük nélkül el sem hagyhatták a környéket. El lehet képzelni, mennyire vonzó lehetett ez az indiánok szemében.
Külső tényezők is az atyák ellen dolgoztak. Irokézek támadták meg a települést, Európából behozott járványok tizedelték az amúgy is gyér létszámot, majd az épület tűzvész martaléka lett. 1660-ban új házat húztak fel, de a jezsuiták 1698-ban feladták a kilátástalan küzdelmet és elköltöztek.
A most itt látható ház 1730-ban épült, többek között Frances Brooke, az első kanadai regény (The History of Emily Montague) írója is élt benne. Jelenleg múzeum, ahol kiállítás mutatja be a környék történelmét, kezdve a legrégebbi, jó 3000 éves régészeti leletekkel.
*A nagylelkű adományozó élettörténete regénybe illő: gazdag nemesi család gyermeke, aki fiatalon belép a máltai lovagrendbe, aztán francia követ a spanyol királyi udvarban, majd később Rómában. Páli Szent Vince szavai 1626-ban rádöbbentik a fényűző élet értelmetlenségére és pénzével jótékony ügyeket támogat, majd utóbb lemond vagyonáról és 1634-ben pappá szentelik.