2018. április 10., kedd

Áfonyás sajttorta muffin

Tészta 12 db muffinhoz

  • 180 g liszt
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • 70 g kristálycukor
  • 1 biocitrom reszelt héja
  • 1 tojás
  • 40 g vaj
  • 120 ml tej
  • csipet só

Töltelék
  • 90 g krémsajt
  • 1 evőkanál kristálycukor
  • 1 mokkáskanál vanillincukor
  • kék áfonya
A tészta száraz hozzávalóit összeszitáljuk, majd hozzáadjuk az összekevert nedves hozzávalókhoz. Nem szükséges teljesen simára dolgozni. A papírral bélelt muffin-forma aljára egy-egy evőkanálnyi tésztát teszünk, rá a cukros krémsajtot, majd áfonyát rakunk. Végül elosztjuk a maradék tésztát a tetejére. 180-200 fokon sütjük, nagyjából 15 percig, amíg aranyszínű lesz. 


2017. augusztus 4., péntek

Ogopogo, a Loch Ness-i szörny testvére

Sőt! Idősebb testvére! Ogopogo Nessienél hat évvel korábban kezdte meg pályafutását a sajtóban, 1926-ban a Vancouver Sun írt róla először. De az első feljegyzés róla 1872-ből származik.

Az őslakos indiánok erősen tartottak Ogopogótól, ezért amikor viharos időben keltek át a tavon, mindig vittek magukkal valamilyen állatot, amit a vízbe dobtak, hogy jobb kedvre derítsék.

A gyönyörű Okanagan tó Brit Kolumbiában található, 135 km hosszú, 4-5 km széles és átlagban 76 m mély. Igazán kényelmesen elférhet benne egy vagy akár több tavi szörny, ami a rendelkezésre álló források szerint 30-60 cm átmérőjű és 4,5-6 m hosszú.

Addig is, amíg nem találunk megdönthetetlen bizonyítékot a létezésére, számtalan formában megcsodálhatjuk a tónál kapható szuveníreken. Nem is beszélve a méretarányos, 1960-ban készült kedves és mosolygós szoborról, amelynek alkotója Peter Soelin.

2017. június 22., csütörtök

Mesterlövész-rekord


    

Új, egészen fantasztikus rekordról adott hírt tegnap a The Globe and Mail. Egy kanadai mesterlövész 3450 méteres távolságból ölt meg egy IS terroristát, aki merényletre készült az iraki biztonsági erők ellen.

A lövésről nemcsak videó felvétel készült, hanem pontos adatokat is rögzítettek. Annyit tudni lehet a hétköznapi halandóknak is az akcióról, hogy a használt fegyver típusa: McMillan TAC-50, a lövést egy magaslati pontról adták le és nem telt el tíz másodperc a becsapódásig.



Noha a kanadai hadsereg sokkal kisebb, mint az amerikai vagy a brit, a mesterlövészeik kiemelkedőek. Ahogy az újság ábráján látható, az öt legtávolabbról célba ért lövés közül három kanadai mesterlövészek munkája. 

Az újságnak nyilatkozó katonai forrás elárulta, hogy ehhez nem elég a kitűnő fegyver és lőszer, a sasszem  és a gyakorlott kéz. A kanadaiak párban dolgoznak, a mesterlövésznek segítője van, hiszen rengeteg tényezőt kell figyelembe venni a röppálya kiszámításánál, például a szelet és a föld görbületét is.  

2017. június 12., hétfő

A Hopaholic közérdekű közleménye

Kanada 150 éves lesz július 1-jén!
És hogy ezt miért mondjuk nektek? Mert igazi kanadai kraft sörökkel fogjuk megünnepelni ezt a jeles évfordulót a Csakajósörben és a Hopaholicban!
Ezen a napon több európai országban, több hozzánk hasonló sörös helyen egyszerre lép színre pár igen jó fözde.
Nálunk eme főzdék és főzeteik fogják képviselni Kanadát:
LES TROIS MOUSQUETAIRES
-Sticke Alt (üveg-csap)
-Porter Baltique (üveg-csap)
-Gose (üveg)
-Barleywine Américaine Édition Spéciale(üveg)
-Oud Bruin (üveg-csap)
-Double IPA Bavaroise (üveg)
SAWDUST CITY
- Lone Pine IPA (doboz - csap)
-Long Dark Voyage to Uranus (csap)
FLYING MONKEYS
-Smash Bomb Atomic (üveg-csap)
-Netherworld (üveg)
-Chocolate Manifesto (üveg-csap)
-Shoulder of Giants (üveg)
-Paranormal (üveg)
-Acidian Groove (üveg)
LE BILBOQUET
-McKroken Flower (üveg-csap)
DUNHAM
-Imperial Black IPA (üveg)
-Cyclope Kappa (üveg)
NICKEL BROOK
-Naughty Neighbour (üveg-csap)
-Malevolent (csap)
CHARLEVOIX
-Vobiscum Lupulus (üveg)
Gyertek,  nézzük meg, mit tudnak a kanadai kis főzdék, mit mutatnak ők az ország kultúrájából!

2017. május 13., szombat

Nagymama vaníliakrémes pitéje


A tészta hozzávalói 28 cm átmérőjű formához:
  • 300 g liszt
  • csipet só
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 110 g vaj v. margarin
  • 110 g porcukor
  • 1 teáskanál vaníliás cukor
  • 2 tojás sárgája
  • 1 egész tojás
  • fél citrom reszelt héja
Mindent egy tálba teszünk és összegyúrunk. Vagy ami még jobb: beleszórjuk a késes robotgépbe, ami villámgyorsan megteszi ezt helyettünk. Ezután legalább fél órára behűtjük.

A töltelékhez vaníliakrémet főzünk:
  • fél liter tej
  • fél citrom reszelt héja
  • 2 egész tojás
  • 30 g kukoricaliszt v. keményítő v. búzaliszt
  • 120 g cukor
  • 1 teáskanál vaniliás cukor
Amikor a krém is kihűlt, bekapcsoljuk a sütőt. A tészta egyik felét kinyújtjuk, kikent sütőformába tesszük, Rákanalazzuk a krémet, majd a tészta másik felével befedjük. Tetejét kevés tejjel lekenjük, megszórjuk szeletelt mandulával. 180 fokos sütőben legalább 30 percig sütjük.

2017. március 17., péntek

Kanada 150 és a Google

Kanada idén ünnepli a 150. születésnapját és ebből az alkalomból a Google pályázatot hirdet gyerekeknek, az óvodától a 12. osztályig. A nagy napon a Google szokásos logója helyett a győztes pályamű lesz majd látható.

Nem a múlton kell merengeni, hanem a jövőn. Így a téma: hogyan képzeli el az ifjúság az ország előtt álló újabb 150 évet.

A május 2-i leadási határidő után a zsűri négy korcsoportban kiválasztja a legjobbakat, figyelembe véve a pályázat művészi értékét, eredetiségét, kreativitását és a téma bemutatását. Ezután mindenki szavazhat majd és a négy első helyezett Torontóba utazik, ahol június 13-án bejelentik a nyertest.

A győztes a dicsőségen felül 10 000 dolláros egyetemi ösztöndíjra számíthat, kap egy Google Chromebook számítógépet és jelenlegi iskolája 10 000 dollárt műszaki fejlesztésre.









2017. január 25., szerda

Hat nap tüdő nélkül

Melissa Benoit, left, hugs her daughter Olivia. 'You really come from the brink of death to back living at home. But I’m just so grateful, so happy to be home,' she said.
Melissa Benoit cisztás fibrózissal született. Tavaly áprilisban a 32 éves burlingtoni asszony influenza miatt került kórházba. Alig kapott levegőt és köhögési rohamai olyan erősek voltak, hogy eltörték bordáit. A gyulladt tüdő megtelt vérrel és váladékkal. 
Az antibiotikumok hatástalanok voltak, a leküzdhetetlen fertőzés szervleállásokhoz és szeptikus sokkhoz vezetett. Melissa haldoklott. Orvosai a torontói kórházban radikális döntésre kényszerültek. Kilencórás műtéttel eltávolították a menthetetlen tüdőt, amely olyan súlyos és roncsolódott volt, hogy alig tudták kibányászni mellkasából. 
Ezután két gép tartotta Melissát életben. Az egyik oxigénnel táplálta vérét, miközben eltávolította a széndioxidot, azaz tüdőként funkcionált, a másik szívének segített a keringést fenntartani. Percek múlva vérnyomása normalizálódott. Most már csak az volt a kérdés, meddig tarthatják ebben az állapotban.
Szerencséjére öt-hat napon belül találtak megfelelő donor-tüdőt. Amikor a transzplantációs műtét után magához tért, olyan gyenge volt, hogy a kezét sem tudta felemelni. Édesanyja azt kérte tőle, ha hallja, amit mond, dugja ki a nyelvét. És jó húsz perc telt el, mire ez sikerült.  
"Olyan hálás és boldog vagyok, hogy itthon lehetek. Soha nem hittem, hogy újra fogok tudni járni." Melissa számára az is csodálatos érzés, hogy nem köhög és kap levegőt, hiszen a cisztás fibrózis miatt korábban folyton köhögött. 
Még nincs túl a nehézségeken. Veséi leálltak a szepszis miatt, dialízisre szorul. Most azt reméli, nemsokára elég jó állapotban lesz ahhoz, hogy új vesét kapjon édesanyjától. 

A fotót készítette: NATHAN DENETTE / THE CANADIAN PRESS