2011. február 24., csütörtök

Fejfájás nélkül

Lehet, hogy nem csak én nem hallottam ezidáig arról, hogy a vörösbor, amit olyan nagyon ajánlanak napi fogyasztásra mint egészségmegőrző szert, az emberek 30 %-ának fejfájást és magas vérnyomást okoz. Pedig szenvedtem e mellékhatásoktól. Hennie van Vuuren, a Brit-Kolumbiai Egyetem kutatója már 15 éve is így volt ezzel, de nem hagyta annyiban a dolgot, hanem munkához látott.


Olyan borélesztőt fejlesztett ki, amelyik kevesebb amint termel, márpedig ezek a vegyületek, ilyen például a hisztamin, felelősek a kellemetlen mellékhatásokért és mellékízekért is.


A kanadai és egyesült államokbeli hatóságok engedélyezték az új élesztő használatát, illetve a nagy bortermelő Dél-Afrikában is zöld utat kapott.


A gyártók azonban nem jelzik az üvegek címkéin, ha ezzel az új élesztővel készült a bor, így a fogyasztó sötétben tapogatózik. De aki az utóbbi időben észak-amerikai bort ivott, jó eséllyel kipróbálta már.

2011. február 17., csütörtök

Melasztorta

A melasztorta nálunk ismeretlen, sőt, a legidősebb korosztálynak kifejezetten baljóslatúan hangzik, hiszen a háborús időkben cukor híján fanyalodtak a melaszra. Viszont angol nyelvterületen igencsak népszerű ez az édesség A következő recept egy kanadai specialitásokat bemutató gyűjteményből származik.

A tésztához összekeverjük az alábbiakat - nem fontos, hogy teljesen összeálljon, az is elég, ha morzsalékos:

1 1/2 csésze liszt
1/4 csésze porcukor
1/4 teáskanál só
1/2 csésze vaj (ez kb. 12 dkg)
1 tojás sárgája
1 evőkanál víz

Fél órát hűtőszekrényben pihentetjük, majd egy 23 cm átmérőjű tortaforma aljára és oldalára nyomkodjuk. Alufóliával letakarjuk, arra szárazbabot vagy külön erre a célra kapható kerámia-golyőkat helyezünk és 190 fokos sütőben 25-30 percig sütjük. Ezt vaksütésnek nevezik, arra szolgál, hogy a tészta az elősütés alatt megtartsa formáját. A sütőből kivéve eltávolítjuk a babot és az alufóliát.

A töltelék végtelenül egyszerűen elkészíthető. Kissé felmelegítünk

1 csésze aranyszirupot (ez a világos melasz) és
1 evőkanál sötét melaszt (akár el is hagyható).
2 csésze friss zsemlemorzsa,
reszelt citromhéj (természetesen csakis kezeletlen gyümölcsről) és
3 evőkanál citromlé kerül bele.

Összeforgatjuk és az elősütött tésztára öntjük. 15-20 percre visszatesszük a sütőbe.