1535-ben, a második kanadai útján Jacques Cartier francia felfedező úgy határozott, hogy embereivel a telet Stadaconaban (a mai Quebec városának közelében) tölti. Nem tudni, hogy ez a döntés szabad akaratból született-e, vagy az időjárás hirtelen hidegre fordulása kényszerítette ki.
Abban az évben még bennszülött mértékkel mérve is különösen zord volt a tél. Cartier expedíciójának három hajója november közepétől 1536 áprilisáig volt a vastagra hízott folyami jég foglya. A több mint egy méteres hóval borított tájban a mozgás majdnem lehetetlenné vált.
A kezdetleges "erőd", amit a franciák eredetileg az egyre ellenségesebbé váló irokézek miatt építettek maguknak, nem sok védelmet nyújtott a kanadai télben. A belső falakon 15 centiméteresre hízott a jég. Pince híján lehetetlen volt a készletek megfelelő tárolása. Sózott húst ettek és az iváshoz havat kellett olvasztani.
A vitaminhiány miatt megjelent a skorbut: az emberek nagy része annyira legyengült, hogy ágynak estek, lábuk megdagadt, bőrüket bevérzések tarkították, megfeketedett fogínyükben meglazultak a fogak. Februárra a 110 franciából alig 10 volt hadra fogható. Megpróbáltak a falakat verve zajt csapni, nehogy a kívülről figyelő indiánok - észrevéve védtelenségüket - megtámadják őket.
Cartier elrendelte, hogy mindenki imádkozzék, de talán ennél hasznosabb volt az, hogy feltűnt neki, az ugyanilyen tüneteket mutató bennszülöttek szinte egyik napról a másikra rendbe jöttek és sikerült is belőlük kihúzni a csodaszer titkát. Noha a franciák a tűlevelekből készített teát először nem merték megkóstolni, attól tartva, mérget itatnának velük, az annedda-főzet (szakértők szerint a thuja occidentalis/nyugati tuja) végül megmentette életüket, és így történt, hogy 85 európai túlélte az első telet az Újvilágban.
"Hálából" 1536 májusában, amikor hazaindultak Franciaországba, magukkal hurcoltak tíz indiánt, köztük a törzsfőnököt, Donnaconát.
Abban az évben még bennszülött mértékkel mérve is különösen zord volt a tél. Cartier expedíciójának három hajója november közepétől 1536 áprilisáig volt a vastagra hízott folyami jég foglya. A több mint egy méteres hóval borított tájban a mozgás majdnem lehetetlenné vált.
A kezdetleges "erőd", amit a franciák eredetileg az egyre ellenségesebbé váló irokézek miatt építettek maguknak, nem sok védelmet nyújtott a kanadai télben. A belső falakon 15 centiméteresre hízott a jég. Pince híján lehetetlen volt a készletek megfelelő tárolása. Sózott húst ettek és az iváshoz havat kellett olvasztani.
A vitaminhiány miatt megjelent a skorbut: az emberek nagy része annyira legyengült, hogy ágynak estek, lábuk megdagadt, bőrüket bevérzések tarkították, megfeketedett fogínyükben meglazultak a fogak. Februárra a 110 franciából alig 10 volt hadra fogható. Megpróbáltak a falakat verve zajt csapni, nehogy a kívülről figyelő indiánok - észrevéve védtelenségüket - megtámadják őket.
Cartier elrendelte, hogy mindenki imádkozzék, de talán ennél hasznosabb volt az, hogy feltűnt neki, az ugyanilyen tüneteket mutató bennszülöttek szinte egyik napról a másikra rendbe jöttek és sikerült is belőlük kihúzni a csodaszer titkát. Noha a franciák a tűlevelekből készített teát először nem merték megkóstolni, attól tartva, mérget itatnának velük, az annedda-főzet (szakértők szerint a thuja occidentalis/nyugati tuja) végül megmentette életüket, és így történt, hogy 85 európai túlélte az első telet az Újvilágban.
"Hálából" 1536 májusában, amikor hazaindultak Franciaországba, magukkal hurcoltak tíz indiánt, köztük a törzsfőnököt, Donnaconát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése