2010. július 1., csütörtök

Piros és fehér

Július elsején Kanada 143. születésnapját ünnepli. 1867-ben egyesítette ugyanis a brit észak-amerikai törvény Új-Brunswick és Új-Skócia gyarmatokat a Quebec-et és Ontario-t magába foglaló Kanada tartománnyal Kanadai Dominium néven. Sokáig az itt lakók - lévén híján mindenféle nemzeti érzésnek - nem emlékeztek meg erről. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez megváltozzon.

Ma viszont már a kanadaiak büszkék országukra, így ezen a napon minden és mindenki pirosba és fehérbe öltözik, (még az éppen Ottawába látogató II. Erzsébet is). A főváros utcáin hömpölyög a tömeg, sokan arcukra kanadai zászlót vagy piros juharlevelet festettek. Az árusoknál elképzelhetetlen mennyiségű, nemzeti színekkel és szimbólumokkal díszített vacak kapható, az idei sláger a piros vuvuzela.

Szokás ilyenkor megnézni az őrségváltást a Parlament-hegyen, de persze rengeteg helyszínen vannak programok, koncertek, kiállítások, sportesemények, utcai előadások. A Jacques Cartier parkban például bennszülött meséket hallgatnak a gyerekek.

A főpolgármester - hagyományosan - reggelin lát vendégül több ezernyi nyugdíjast, megköszönve életük munkáját, mellyel hozzájárultak a város építéséhez.


A belvárosi Civilizáció-múzeumban ma délelőtt 50 boldog ember tette le az állampolgári esküt, majd énekelte el a kanadai himnuszt. A bevándorlási miniszter, Jason Kenney üdvözölte a legfrissebb kanadaiakat, akik 21 országból érkeztek.

Végül este
az Ottawa folyó feletti tűzijátékkal zárul a nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése